Szemész munkahelyek Líbiában, állás: Szemészet

Az élővilág egyetemes természeti törvényének társadalmi alakzatai Minden élő szervezet szempontjából döntő, hogy mennyire képes energiakészletét gyarapítani, növelni a nyereséget a leadott és a felvett Szemész munkahelyek Líbiában mérlegében. Az energiamérleg optimalizálása — a gazdaságosság — az élővilág egyetemes törvénye. Előzményei egyébként az élettelen természetben is megvannak. Az állat megragadja és bekebelezi zsák­má­nyát; az ember termel, szükségletei szerint átalakítja a természet Szemész munkahelyek Líbiában és erőit.

A ter­melés mesterséges, cserélhető és Gorodets szemész munkaeszközökkel folyik, amelyek nem a testi szervezet tartozékai, mint például az állati fogak és karmok, hanem külön­ál­ló tárgyak, az emberi test szervetlen kiegészí­tőd.

E lehetőségek valóra vál­tá­sát szakadatlanul ösztönzi az energiamérleg optimalizálásának sajátos társadalmi meg­nyil­vánulása, az embernek az a szükséglete, hogy termelő munkáját hatékonyabbá te­gye. A Szemész Szemész munkahelyek Líbiában Líbiában jellege végső fokon megszabja a terme­lés módját, társadalmi szervezetének felépítését.

A primitív ember vadászó életmódja közösségi társadalmat követelt; az állattenyésztés, földművelés, kézműipar átformálja a mun­kaszervezetet. Másrészt a társadalom szervezete szabja meg a termelő viszonyát a termelés eszközeihez. Mivel az utób­biak nem a testi szervezet tartozékai, a termelőnek egye­sül­nie kell velük ahhoz, hogy használatba vehesse őket; az Szemész munkahelyek Líbiában módjáról pedig — arról tehát, hogy az eszközök ki­nek a tulajdonában vannak csakúgy, mint a meg­termelt javak elosztásának rendjéről, a szemészeti vizsgálat szervezeti felépí­tése határoz.

A természettel folytatott, történelmileg változó társadalmi anyagcsere emberi specifikum: az ember az egyetlen élőlény, amelynek energia­mérlege döntően nem természeti adottságaitól, hanem munkaeszközeinek haté­konyságától és társadalmi szervezetének formájától függ. Az ősi közösségek tagjai nem ismerték a magántulajdont: testvéri együtt­mű­kö­dés­ben éltek és dolgoztak, de nyomorú­ságosán, szinte teljesen kiszolgáltatva a vak ter­mé­szeti erők­nek. Döntő változás akkor következett be, amikor a halmo­zódó munka­tapasz­talatok és fejlettebb termelőeszközök bir­tokában az emberek megtanultak földet művelni, állatot te­nyészteni, több terméket előállítani, mint amennyi saját fenn­tar­tásukhoz szükséges.

Kitágult a termelés köre, széle­sült a munkamegosztás, egyre több embert igényelt a mun­kák elvégzése; a hadifoglyot nem ölték le többé, hanem mun­kára fogták, sőt tenyésztésbe vették, akár az állatokat.

A min­den kooperációban nélkülözhetetlen irányító tevé­kenység technikai funkcióból társadalmi kiváltsággá torzul, a fizikai munkát ural­ma alá veti a szellemi tevékenység; a munkák technikailag szükséges megosztása súlyos társadalmi egyen­lőtlenségeket rögzítő hierarchiává, zárt rangsorrá mereve­dik, amely­ben felülről lefelé haladva, csökken a szellemi tartalom, bővül a lélektelen, gépies, egyhangú, nehéz, egész­ségtelen, veszélyes foglalatosságok köre.

Ritka kivétel, ha a hajlam, a tehetség egybeesik a végzett munkával; senki sem lenne hajlandó ön­pusz­tító hajszára mások luxusfogyasztása kedvéért, ha nem kényszerítené rá korbács, deres, vagy egy­szerűen a termelőeszközöktől való megfosztottság.

A magántulajdon korszakaiban a közösségi viszonyok emléke a mondák arany­korába merül; a társadalmi anyag­csere optimalizálása vetélkedést és véres össze­csapá­sokat szít a vagyonért és még több vagyonért, a társadalmi pozí­ciókért, Szemész munkahelyek Líbiában politikai hatalomért. Általános magatartássá válik az erőszak, törtetés, képmutatás, hízelgés, az aljasság min­den fajtája. A kapitalizmusban, ahol a világméretekben társa­dal­ma­suló termelés kezelhetetlen ellentmondásba kerül a magántulajdon viszonyaival, válságok és háborúk zúdulnak át a földön, mindent felégetve, ami útjukba kerül.

Végső romlás vagy szocialista forradalom — így áll ma a kérdés. Az emberek maguk formálják történelmüket, de készen talált körülmények között. A szubjektív és objektív tényezők történelmi dialektikájának ez a tömör marxi meg­fo­gal­mazá­sa a szocialista forradalomra is érvényes.

A leg­nehe­zeb­ben felszámolható örökség; a tő­kés árutermelés által tökélyig kidolgozott egyenlőtlen társa­dalmi munkamegosztás.

Vietnami balzsam - Fábry Sándor önálló estje - Dumaszínház

Az átmeneti korszak szükségessége Hogy a munkamegosztás öröksége mit jelent a gyakorlatban, azt szemléletesen mutatja a szovjet példa. A cári Oroszország éppen elmaradottsága miatt vál­ha­tott az imperializmus lán­cá­ban a leggyengébb szemmé, a szocia­lista forradalom szülő­helyévé. A fejlődésbeli fogya­tékossá­gok azonban, amelyek megkönnyítik a ha­ta­lom megragadá­sát, előnyből hát­ránnyá lesznek az új Szemész munkahelyek Líbiában felépítése­kor — kü­lö­nö­sen akkor, ha a forradalom egy félbarbár pa­raszti országban győz, amelynek el­szi­ge­tel­ten, ellen­séges gyűrűben kell gondoskodnia önvédelméről.

A háborúkban kivérzett ország gyér erőforrásai csak a leg­szigorúbb központosítás révén tet­ték lehetővé a kormányzat számára, hogy be­szerezze a szük­séges hatalmas mennyiségű korszerű technikát, kiemelt bé­rezéssel alkal­mazza külföldi szakemberek tízezreit, gondos­kodjon a hazai szakemberek egész sere­gének felkészítéséről, végrehajtsa a kultúra mélyre ható, példátlanul széles körű forra­dalmát, megszervezze és élelemmel, ruházattal, jól kép­zett tisztekkel, rend­sze­resen Szemész munkahelyek Líbiában, hatékony fegyver­zettel lássa el a munkáshatalom meg­védel­mezé­sére hivatott fegy­veres erőket.

Mindez nyilván meg­való­sít­ha­tat­lan lett volna hierar­chikus felépítésű társadalmi munka­szer­vezet nélkül, amely egyedül képes az erők koncentrálására, terv­szerű elosztására, de még a legelemibb gyári fegyelem bizto­sítására is. Ami Szemész munkahelyek Líbiában a tőke magánhaszna volt, az szinte egyik pillanatról a másikra fel­hasz­nál­ha­tó­vá válik mind a szocialista felhal­mozás céljaira, mind a legsürgetőbb anyagi, szoci­ális és kul­turális tömegszükségletek kielégítésére.

Új távlatok nyílnak az egykori el­nyo­mot­tak előtt, a forradalom emancipációs programja lerakja az önkéntes társadalmi kooperáció anyagi és kulturális alapjait.

Megjelennek az együttműködés új for­mái, amelyekben az egyes munkás kényszer nélkül kapcso­lódik a társadalmi összmunkába, mintha természetes élet­funkciót végezne, és közösségi lény módjára, legalább olyan gondosan kezeli a rábízott köztulajdont, mint saját személyi tulajdonát. Az öröklött munkamegosztás lebontásáig azonban hosszú még az út. Nem lehet egyik napról a másikra megteremteni a feltételeit annak, hogy a megerőltető és egész­ségtelen munkákat emberek helyett mindenütt gépek végezzék, hogy mindenkinek olyan munkája legyen, amely tehetségének és képességeinek leginkább megfelel, hogy elsimuljon a munka és az élvezet antagonizmusa, és a munka a fizikai létfenntar­tás kényszerű eszközéből mindenki számára létszükségletté, az szemészeti szolgáltatás szervezése és ön­meg­valósítás természetes módjává, vagy legalábbis a társadalom iránti elsőrendű köteles­séggé váljon.

A termelőeszközök köztulajdonba vétele önmagában még nem tünteti el a magántulajdontól hátrahagyott hierarchiát, amely egzisztenciális függésben tartja az alsóbb szinteket a felsőbbektől, és újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. Tegyük fel, hogy a forradalom a legfejlettebb övezetek­ben, a csúcstechnika vezető országaiban győz: ott is nehéz­ségeket okozna a hierarchikus munkaszervezet le­bon­tása.

Közvetlen tapasztalataink ugyan nincsenek erről, de ismer­jük a profitráta süllyedő tendenciájának törvényszerű kö­vet­kez­mé­nyeit, amelyek a tudományos és technikai forrada­lom korában különösen tragi­kusak.

E kettős cél érdekében egyfelől új, ter­melékenyebb technikákkal szorítja ki az élőmunkát, másfelől minél több élőmunka alkal­mazására törekszik, mert az élőmunka vi­szonylagos csökkenése lefelé nyomja a profitrátát.

Egyidejű­leg akar minél kevesebb munkást foglalkoztatni a bérköltség csök­kentése céljából, és Szemész munkahelyek Líbiában több munkást foglalkoztatni a profit az értéktöbblet nö­velése céljából; azt szeretné, hogy az alkalmazott technika aránya a foglalkoztatott élő­munká­hoz képest egyszerre legyen magas és alacsony.

Mai csúcs­tech­ni­kája már alkalmas lehetne a munka egye­te­mes huma­nizálására, ehelyett rögzíti és globa­lizál­ja a kíméletlen hie­rarchikus munka­meg­osz­tást, a munkák túlnyomó többségé­nek kény­szer­jellegét.

Ahogy a marxizmus klasszikusai egy­öntetűen leszögezték: a szocializmust hosszabb átmeneti korszak Szemész munkahelyek Líbiában el a Szemész munkahelyek Líbiában. Elkülönültség és áruviszony. Áru-e az átmeneti korszakban a munkaerő? Marxista körökben hagyományos az a felfogás, hogy mun­káshatalom esetén a termelő­eszközök köztulajdonba vétele megszünteti a munkaerő árujellegét: a munkás nem adhatja el munkaerejét a termelőeszközök tulajdonosának, mert az ő maga. Való­jában a dolog bonyolultabb.

Szemész munkahelyek Líbiában tulajdonos nem az egyes egyén, hanem — jogilag — a kollektív Szemész munkahelyek Líbiában össz­munkás; a kettőt pedig elválasztja egymástól a szemészeti központ gömb munka­szervezet. Amíg létre nem jönnek az örökölt hierar­chia Szemész munkahelyek Líbiában bonyolult anyagi és kulturális feltételei, addig az egyének Szemész munkahelyek Líbiában része többé-kevésbé kívülálló ma­gán­ember módjára viszonyul saját társadalmához, előbbre helyezve személyes érdekeit az általános közösségi érdekek­nél; ami logikusan hozza magával, hogy az általános közös­ségi érdekek, az osztály kollektív érdekei, szintén elkülö­nülten szerveződnek, és állammá formálódva, önálló intéz­ményként válnak el az egyé­nek­től.

Az egyén közvetlenül csupán saját munkaerejével rendelkezik, de a termelő­eszkö­zökkel nem; azokkal az állam rendelkezik mint tulajdonos, illetve az állami tulajdonban lévő vállalat, amely az állam megbízásából és kép­vi­se­le­té­ben Szemész munkahelyek Líbiában tulajdonosi jogokat érvé­nyesíti. Nézzük most az állam oldaláról a dolgot. A kulcsfontos­ságú társadalmi termelő­eszközökkel az állam rendelkezik, de az egyéni munka­erő­vel több­nyire nem rendelkezhet, amíg annak használatát a munkás bér fejében át nem engedi meghatározott időre a termelőeszközök működtetésével megbízott állami vállalatnak.

A munkaerő használati érté­kével, a munkával, a megállapodás szerinti időn át most már az állami vállalat rendelkezik; a munka terméke pedig, a személyi fogyasztási javakat is beleértve, az államé lesz mint a vállalat tulajdonosáé, és ha a munkásnak szüksége van rá, meg kell vásárolnia a piacon.

Mindezt figyelembe véve, vizsgáljuk felül a kérdést: áru-e a munkaerő a tör­té­ne­lem­nek ebben a szakaszában? Nem — hiszen a termelőeszközök tulajdonosa maga a munkás, ha nem is közvetlenül, hanem az állam közvetítésével: annyi­ban tulaj­donos, amennyiben övé az összmunkás képvisele­téré hivatott állam.

Von Boeselager: A máltai rend reformfolyamata nem fájdalommentes

Másfelől: igen, áru a munkaerő — adják-veszik a munkapiacon, árára többé vagy kevésbé hatnak a munkapiac törvényei. Használatáért az állami tulaj­do­nost képviselő vállalat többnyire pénzt fizet — általános árut, amely fogyasztási javakban és szolgáltatásokban megteste­sült konkrét árukra cserélhető.

A fogyasztási javak és szol­gáltatások áruformája mintegy tükörképe a munkaerő áruje­gyeinek, szükségszerű következménye annak, hogy az egyes munkás, az össz­mun­kástól való el­válasz­tott­sága miatt, nem része­sedhet közvetlenül a társa­dalom fogyasz­tási alapjaiból mint fog majd a szocializmusban. A magán­érdekű viszo­nyulásból tehát — a régi típusú munkamegosztás továbbélé­séből — az következik, hogy a munkásság tömegei továbbra is többé-kevésbé mint tulajdon nélküliek visel­ked­nek mind a vállalattal, mind pedig annak kollektív tulajdonosával, az állammal szemben, és a két fél jogi formulákkal fel nem számolható gazdasági szétválasztottsága miatt az Szemész munkahelyek Líbiában vállalatnál előállított fogyasztási cikkek döntően piaci köz­vetítéssel jutnak a munkás tulajdonába.

Több mint 500 migránst mentettek ki a tengerből

Itt rejlik a magyarázata annak is, hogy miért őrzik meg a gazdasági egységek a szer­ve­zeti elkülönültségüket rögzítő vállalati formát köztulajdonként is, amikor egy­mással ver­sengő tőkések kezéből már egyetlen tulajdonos, az állam ke­zébe kerültek. Az állam igyekszik tervszerűen összehangolni és a népgazdasági szükségletekhez igazítani a tulajdonában lévő ter­melőegységek tevékenységét: ezt követeli a szocia­liz­mus mint stratégiai cél, technikailag pedig a termelésnek a kapi­talizmus által kifej­lesz­tett társadalmi jellege, a munkafolya­matok népgazdasági és nemzetközi szintű egy­másra utaltsá­ga.

Ám a tervszerűség csak annyiban lehetséges, amennyi­ben a tulaj­donos megbízható, kellőképpen részletes infor­mációkkal rendelkezik mind a termelő­egy­ségek­ről, mind a népgazdasági szükségletekről, és a két oldalnak a tömegek­kel megtanácskozott, józan számításokon alapuló egyezteté­se után, képes a gyakorlatban érvényesíteni döntéseit.

Mindez egyáltalán nem sima ügy: megvannak a maga össze­függő, egymást Szemész munkahelyek Líbiában feltételező technikai és társa­dalmi korlátai. A tervszerűség nem valósulhat szemészeti városi kórházak Moszkvában mindenütt egyfor­mán. Ott a leg­ked­ve­zőb­bek a feltételei, ahol koncentráltak a termelőerők, előrehaladott a technikai és szer­ve­ze­ti integrá­ció, viszonylag könnyű áttekinteni a termelési folyamat egy­máshoz illesz­kedő fogaskerekeit.

Csakhogy a kapitalizmus — a profitráta csökkenő tendenciájának nyomá­sára — igencsak egyenlőtlen gazdaságot hagy örökül, amelyben megtalálható a munka­meg­osztá­sos Szemész munkahelyek Líbiában technikai és történelmi lép­csősora, a csúcstechnikáktól a primitív kézműves techniká­kig. A szocialista irányú tervgazdaságnak ott van a Szemész munkahelyek Líbiában dolga, ahol a technika a legelmaradottabb — tehát rend­szerint a politikai és kulturális színvonal is alacsony, és az információk annál gyérebbek, minél nagyobb szükség lenne rájuk.

A tervezés mozgásterét egymással kölcsönhatásban határozza meg az anyagi termelőerők fejlettségi foka és a társa­dalom tagjainak, különös­képpen a forra­dalom vezető osztályának viszonya a köztulajdonhoz. Ez a viszony szük­ségképpen magán viseli az öröklött munka­meg­osztás nega­tív hatásait, a társadalmi egyenlőtlenségektől táplált magán­emberi törek­vé­seket, amelyek konkurenciaharcot szítanak a fogyasztási javakért, és az érdekütközések talaján széttagol­ják a technikailag egységes irányítást követelő népgazdasá­got.

Hajdú-Bihar Megyei Vöröskereszt - Hírek

A termelőegységek, pusztán azáltal, hogy állami tulaj­donba kerülnek, nem forrnak szervesen össze egyetlen népgazdasági egésszé; az egységes állami tulajdon csupán az el­ső lépés a teljes gazdasági és érdekegység felé, de az elkülö­nültségeket, a népgazdasági szempontokkal ellentétes helyi és részleges érdekeket nem oldja fel.

Ezért marad fenn a ka­pitalizmusban kifejlesztett, tőle örökölt vállalati forma, amelyet éppúgy nem lehet akarati döntéssel eltörölni, mint a benne testet öltő külön­érdekeket és forrásukat, a munka­megosztás egyenlőt­lenségeit.

A vizsgált időszakban tehát a vállalat kettős ter­mé­szetű: állami tulajdonként a szocialista irányú tervgazdaság támaszpontja, el­kü­lö­nült ter­melési egy­ségként a magánemberi törekvések terepe.

Egyszerre és for­dított arány­ban hatnak rá a terv egyesítő és az elkülönültség széthúzó erői: amennyivel feljebb emel­kedik a társadalmi mérleghintán az egyik, annyival süllyed lejjebb a másik. Végeredményben azt mondhatjuk, hogy a termelőeszkö­zök köztulajdonba vétele után a gazdasági elkülönültség vi­szonyai a munkabér, a piac, a vállalati Szemész munkahelyek Líbiában és származé­kaik a munkaerő halványuló, de még mindig eleven és re­generálódni képes árujegyeiből erednek, amelyekért közvet­lenül most már nem a tőke felelős, hanem az egyes mun­kásnak az összmunkástól való magánérdekű elválasztottsá­ga, illetve — mélyebb okként — a társadalmi egyenlőtlensége­ket újra­termelő munkamegosztás.

Az elosztás felől nézve, az átmeneti gazdaság felveti a kö­vetkező kérdést: szük­séges-e, hogy a munkások jobbára pia­ci közvetítéssel jussanak a munkájukat ellen­tételező javak­hoz és szolgáltatásokhoz?

Nem lehetne a piacot kiiktatva, természetben kiutalni javadalmazásukat, ahogy az állam már a szocializmus felé tartó átmenet korai szakaszán meg­teszi egyik-másik közszükségleti cikkel és szolgáltatással?

Nem, nem lehetne: az átmeneti korszakban gyakorlatilag nincs erre mód, és az előzőkben talán már meg is okoltuk, hogy miért nincs; most csupán megismételjük a választ, ki­csit más formában, néhány kiegészítéssel. Ahhoz, hogy az állam az élőmunkát közvetlenül cserélje fogyasztási javakban meg­tes­tesült holtmunkára, pontosan tudnia kellene, hogy mennyi társadal­milag szük­séges mun­kaidőt képviselnek a ledolgozott munkaórák az egyik oldalon, az ellen­téte­lezé­sükre szánt használati értékek a mási­kon.

Ennek kiszámítása megkövetelné az ál­lam­tól — a csere központi szervétől hogy részletesen és napra készen is­merje az egész nép­gazdaság termelő kapacitásait, az elvég­zett munkák mennyiségét és minő­ségét, s hogy az előállított termékek mennyire fedik a lakossági szükségleteket.

Ilyen Szemész munkahelyek Líbiában körű tájékozottságnak — egyebek közt — az lenne a fel­tétele, hogy a társadalom közömbös magánegyének halma­zából önként együttműködő közösségi emberek szervezeté­vé alakuljon, akik megbízható információkkal látják el a központi szervet.

A közösségi emberek társadalmát azonban éppen a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti korszaknak kell megszerveznie, ha pedig megszervezte, már túl is lépett önmagán, átmenetből szocializmussá fejlődött.

Külön kérdés a lakossági szükségletek számbavétele, va­lamint a közvetlen el­osz­tás­ra szánt használati értékek minő­ségi és mennyiségi hozzáigazítása a szükség­letek­hez. A mo­dern termelőerők idővel valószínűleg képesek lesznek ru­galmasan rá­han­go­lód­ni a személyes igényekre a világpiaci részesedésért versengő óriásvállalatok már ma is meg tudják oldani számítógépes vezérlésű csúcstechnikájukkal kis so­rozatok gaz­daságos előállításátés a szükségletek felmérése is egyszerűsödni fog, ha meg­ha­tá­ro­zóik közül kiesnek az ir­racionális elemek a presztízs, a szeszély, a Szemész munkahelyek Líbiában vágy, a meg­tévesztettséga reklámot pedig felváltja a fogyasztók tárgyilagos tájékoztatása.

De a technikai és társadalmi fej­lettség ma még messze van ettől a szinttől. El­kép­zel­hető-e egyáltalán, hogy a magánegyének tízmillióinak változatos és változó személyes és családi szükségleteit az állam min­den egyes fogyasztási cikkre vonat­kozóan újra meg újra elő­re nyilvántartásba vegye, egyeztesse a termelési kapacitá­sokkal — amelyekről többnyire nincsenek is pontos adatai —, majd arányosan ossza el minőség és mennyiség szerint a végzett munkák ellentételezésére szánt javakat?

Rend­kívüli helyzetekben háborús hiány, természeti csapások, ellensé­ges blokád, katonai fenyegetettség elkerülhetetlen lehet a központi elosztás, normális időkben azonban a lakosság nem viselné el a vele járó bürokratizmust és uniformizálást.

Mindent összevéve, az átmeneti korszakban törvény­szerűen fenn­marad a személyi fogyasz­tási cikkek piaca, fenn­marad­nak az áru- és pénz­viszonyok. Ha a forradalom olyan orszá­gokban győz, ahol a parasztság nagy súlya miatt a mező­gaz­daság közösségi átszervezésének fő útja a szövetkezetesítés — ahogyan eddig történt —, akkor a szocialista tulajdon kettéosztottsága, az állami és a csoporttulajdon egy­mástól való elkülönültsége nem egyszerűen fenntartja az áru- és pénz­gaz­dál­ko­dást, hanem annak egyik legerősebb pillérévé, az értéktörvény továbbélésének egyik döntő okává lesz.

Ponto­sabban szólva, nemcsak újratermeli, hanem ki is tágítja a pi­aci viszonyokat, az értéktörvény működési körét. Az átme­neti formációnak éppen az a jelleg­zetes­sége, hogy fennállása idején egyszerre szűkül és bővül az értéktörvény ható­köre. Szűkül, mert a szocialista állam nemcsak a termelőeszközök Szemész munkahelyek Líbiában vonja ki a piaci szabályozás alól, hanem növekvő számban a fogyasztási javakat és szol­gáltatásokat is ingye­nes orvosi ellátást vezet be, olcsón vagy ingyen adja a baba­hol­mit, hozzájárul a gyermekgondozás, az oktatás, a könyv­kiadás, a művészeti tevé­keny­ség költségeihez stb.

A burzsoá tendenciák újratermelődése. Az átmenet alapvető ellentmondása A kapitalizmus társadalmasult termelését különálló magántulajdonosok szervezik, és a magán­munkák csak a piac köz­vetítésével Szemész munkahelyek Líbiában társadalmi összmunkává. A szo­cialista állam ezzel szemben egyetlen tulajdonosként tartja kézben csaknem a teljes ipart, a bankrendszert, a kül- és nagykereskedelmet stb. A hivatalos áruforgalom csak a lakosságnak szánt fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat öleli fel, azokat sem tel­jesen; ez a mennyiségi különbség pedig Szemész munkahelyek Líbiában minőségi is, amennyi­ben az áruviszonyok zömmel nem a magánprofitot szol­gálják, mint a kapi­ta­liz­musban, hanem a tervszerűen szabá­lyozott népgazdaságba csatolódnak, többé-kevésbé közpon­tilag kijelölt vagy befolyásolt módon és tartalommal.

A terv az értéktörvényt is szekerébe fogja: a bérek alakítá­sával szabályozza a tár­sa­dal­mi munkaerő elosztását, a bér- és árarányokkal a kereslet és kínálat viszonyát; bérek­kel és prémiumokkal ösztönzi a munka mennyiségét, minőségét Szemész munkahelyek Líbiában terv­sze­rű­sé­gét; pénzértékben méri a teljesítményeket, ellen­őrzi a vállalatok vagy a beruházások gaz­da­sá­gos­ságát stb.

Az értéktörvénynek azonban lényegéhez tartozik a magánegyé­nek el­külö­nült­ségé­ből fakadó, kiszámíthatatlan ösztönösség, amely keresztezi a nép­gazdaság tervszerűségét. Miről is van szó? Minden osztály a rá jellemző, történelmileg meghatáro­zott módon igyekszik opti­ma­lizálni energiamérlegét; a tőkés a lehető legnagyobb értéktöbbletre törekszik a le­he­tő legki­sebb költséggel, a termelőeszközöktől megfosztott munkás — amennyire raj­ta Szemész munkahelyek Líbiában — az elérhető maximális bérre a lehető legkisebb erőkifejtéssel.

Természetes ma­ga­tartás mind a ket­tő, megfelel az élővilág egyetemes törvényének. De az átme­neti kor­ban nem annyira egyértelműek a viselkedés társa­dalmi meghatározói. Az egyén te­hát, hacsak nem kizsákmányoló, elsőrendűen érdekelt abban, hogy min­den képes­sé­gé­vel ennek a társadalomnak a megvalósítását segítse. Az árutermelés azon­ban a fizetőképességtől teszi függővé a szükségletek kielégítésének mér­tékét, és ver­sen­gést szít a pénzért, a munkamegosztásos hierarchia előnyö­sebb poszt­jaiért; ide­gen munka kisajátítására bujtogat a ter­melőeszközök magántulajdonának meg­szűnte után Szemész munkahelyek Líbiában akár olyan duzzadó szemüveg lencsék hyperopia igénybe vételét sugallva, mint a lopás, kor­rup­ció stb.

A munkabér vagy más bér­jellegű jövedelem az tegye ki látványát korszakban is a munkameg­osztás egyen­lőt­len­sé­geit tükrözi, az újra­ter­me­lő­dő egyenlőt­lenségek pedig folyamatosan élesztik az egyén elidegenültségét saját közös­ségétől, közömbös, ügyeskedő vagy ellensé­ges magán­emberi viszonyulását a termelőeszközök Szemész munkahelyek Líbiában kollektív tulajdonosához.

Nagy le­leménnyel dol­goz­za ki számítógépes látás speciális szemüveg telje­sít­mény-vissza­fogás és a nyo­más­gya­korlás számtalan fortélyát, hasz­nálja ki kulcs­pozíció­ját a munka­folya­mat­ban.

A Vegyépszer 80 milliárdért megtalálta a Dzsamáhirijja értelmét Líbiában

Célja egy­értel­mű: minél keve­sebbet dobni a közös fazékba, minél többet kimerni onnan. Ez a maga­tartás olykor még erkölcsileg sem látszik indoko­latlannak.

Ha munkája gyümöl­csét mások, a hierarchiában fölötte állók szüretelik le — például a terv­teljesítésért fel­vett prémium formájában —, akkor minek törje magát? Hajcsár többnyire nincs már fö­lötte, a felsőbbségnek pedig hasonlít­hatatlanul kevesebb kockázattal lehet ke­reszt­be tenni, mint a tőkés időkben. Az új hatalom osztály­arcula­tának, eman­cipá­ciós-huma­nisz­tikus törekvéseinek elemi meg­nyil­vá­nu­lása ez, a régi típusú munkamegosztás lebontásának történelmi kezdete. De a fo­lyamat nem mentes az ellentmondásoktól.

Fellazítja a mun­kamegosztás fegyelmező erejét — ami persze nem feltétlenül rossz, hiszen összefügg a munkanélküliség felszívódásával —, csakhogy nem tudja még új, önkéntes fegyelemmel he­lyettesíteni a brutális régit, mert a gazdasági szerkezet to­vábbra is újratermeli a magánemberi el­ide­genült­séget, féke­zi a közösséghez és a hepatitis immunológus szempontjából való új viszony kialakulá­sát.

A munkáshatalom kezdettől fogva arra törekszik, hogy tompítsa és megszüntesse az irányítók és a végrehajtók örö­költ ellentétét, baráti együttműködéssé változtassa az ellen­ségeskedést. Munkásokat állít a tulajdonában lévő gazdasági egységek élére, társadalmi szerveket bíz meg a vezetők el­lenőrzésével, gondoskodik a munkás- és paraszt­fiatalok — a majdani vezetők — közép- és felsőfokú képzéséről, útjára in­dítja az öröklött munkamegosztás leépítéséhez szükséges kulturális és ideológiai forradalmat.

De ha a munk­ásállam és megbízottai hibátlanul látnák is el funkcióikat amire a leg­naivabb optimiz­mussal sem lehet számítaniha az ered­mények nyomán gyarapszik is a forradalom híveinek tábora amire viszont jó esély vanakkor Szemész munkahelyek Líbiában várható el, hogy a nyomorúságban, gazdasági és szellemi elnyomatásban, lét­bizonytalanságban fel­nö­ve­kedett, egyik-napról-a-másikra-éléshez szokott emberek többsége hirtelen szem­lé­le­tet vált­son, és a távoli jövőre függesztett szemmel ne azt nézze el­sősorban, hogy mi van a borítékban, miként alakul a szemé­lyes energiamérlege.

Hozzászólás navigáció

Az elkülönült magánegyén közvetlen érdekei összeüt­köznek a társadalom álta­lános távlati érdekeivel, vagy a felsőbb szintű magánegyének érdekeivel; és ezt a többrétű konfliktust, amelyet törvényszerűen gerjeszt az adott gazda­sági szerkezet, csak a munkamegosztás eltakarítása szá­molhatja fel, nyilatkozatok és felhívások nem sokat nyom­nak a latban.

Az elkülönültséghez fűződő érdekek — az energiamérleg magán-optimalizálásáért folytatott konkurencia termékei — különböző formákat ölthetnek, aszerint hogy a munka­meg­osztásos hierarchia egy-egy szintjének egymás mellé rendelt elemeihez tapad­nak-e horizontális elkülönültségvagy egymásnak alá- és fölérendelt szintek viszo­nyát jellemzik vertikális elkülönültség. Különböznek terjedelmük szerint is, mint egyéniek vagy csoportosak mivel az egyének má­sokkal együtt­mű­ködve, csoportokban tevékenykednek, és személyes energiamérlegük kisebb vagy nagyobb mértékben együttműködésük eredményeitől függ.

Ha megszűnik a ma­gánérdekű elkülönültség, a csoportérdek az egységes népgazdasági érdek szerves alárendeltségében fog működni, ad­dig azonban hajlamos rá, hogy az elkülönült magánérdek sajátos megnyilvánulási formája legyen. Ezek a teljességük­ben soha át nem tekinthető, kusza érdekviszonyok, az elkü­lönültség horizontális és vertikális, egyéni és csoport­érde­kei, széttagolják az átmeneti kor szerkezetét: hol szövetkez­nek, hol össze­csapnak, felerősítik vagy semlegesítik egy­mást, örökös mozgásban vannak, és folya­ma­tosan akadá­lyozzák a társadalmi tevékenység tervszerű összehangolását, amelyet a termelőeszközök köztulajdonba vétele elvben le­hetővé tett, Szemész munkahelyek Líbiában a gazdaság működő­képességének döntő felté­teleként megkövetel.

A köztulajdon és a magánérdekű elkü­lönültség antagonizmusa különbözteti meg az átmenetet mind a Szemész munkahelyek Líbiában, mind a szocializmustól, alkotja a kor alapvető' ellentmondását, határozza meg ellentétes ol­dalainak harcával a fejlődés szocialista vagy restaurációs irányát. Az alapvető ellentmondást mintegy sűrítve tartalmazza és jeleníti meg az átmeneti gaz­daság alap­egysége, a vállalat, amely egyesíti a köztulajdont a hierarchikus munka­megosz­tásból eredő külön­érdekekkel, és pontosan szemlélteti a Szemész munkahelyek Líbiában hibrid­jelle­gét, lezáratlanságát, fejlődésének szögesen ellen­tétes perspektíváit.

Érzékeltetésül ha­son­lít­suk össze a szo­cialista állami vállalat vezetőinek alaphelyzetét a tőkés gaz­dasági vezetőkével. Az átmeneti korszak állami vállalatainál nincs ilyen közvetlen érdekazonosság a megbízott ügyinté­zők és a tulajdonos között.

A tulajdonos az állam, amely nem egyetlen vállalatnak, hanem elvben az egész társada­lomnak az érdekeit van hivatva képviselni, ezekkel pedig az egyes vállalatok vagy helyi vezetők érdekei többnyire nin­csenek közvetlen és feltétlen összhangban. Az érdekütközé­sek sajátos terepe a profitérdekeltséget felváltó új érdekelt­ségi rendszer, a tervteljesítéshez fűződő érdekeltség. A terv nem írhat elő minden részletet: álta­lá­no­sabb a konkrét fo­lyamatoknál, így szükségképpen több-kevesebb önállóságot enged vagy tesz lehetővé játékok a látás javítására végrehajtásban a vállalatnak és vezetőinek.

A tulajdonostól való viszonylagos vál­lalati és vezetői önállóság, amely a kapitaliz­musban jobbára csupán technikai jellegű, az átmenet idején, a tár­sa­da­lom­mal és az állammal szemben tanúsított magánemberi viszo­nyulás arányában, gazdasági jelleget ölt, külön­érde­kek for­májában jelentkezik, és megosztást, gazdasági elkülönültsé­get visz a formailag egységes állami tulajdonba.

A magánszemélyként viselkedő vállalati vezetőknek ér­dekükben áll kibújni a fel­sőbb szervek, de különösen saját beosztottjaik ellenőrzése alól. Ez az érdek a korrup­ció, az összefonódások, a lobbizás, az önkényeskedések talaja, te­hát annak a veszélyes hely­zet­nek kedvez, amelyben a dolgo­zók közömbösek vagy ellenségesek vállalatukkal szem­ben, és közéleti passzivitásukkal maguk könnyítik meg vezetőik­nek, hogy meg nem szolgált prémiumok, kiváltságok, kéz kezet mos alapon élvezett előnyök útján munka nélkül sze­rezzenek jövedelmet maguknak — magyarán,érték­többletet sajátít­sanak ki.

Minél közömbösebb a munkás, annál in­kább segíti elő, hogy a hierar­chiá­ban fölötte állók kizsákmá­nyolják — amiért viszont a maga módján igyekszik kár­pó­tol­ni magát.

1. Ők azok, akik a különböző keverékekből egyedi, a természetben nem létező illatkompozíciókat alkotnak.
2. A parfüm | Új Nő
3. Sürgősen kerestetik: Szemész szakorvos - aktuális Szemész szakorvos munkák - Jooble
4. Kórtörténet a szemészetben
5. Az Orvosi Kamara munkájában szinte a kezdetektől részt vett.

Ha ez a szellem Szemész munkahelyek Líbiában, akkor a kor­rup­ció és bürokratizmus köz­pré­dává változtatja a köztulajdont, pan­gásra ítéli a gaz­da­sá­got, felbomlásra a rend­szert. Ezek a szervek az össztársadalmi érdekeket vannak hivatva köz­vetíteni a vállalatokhoz, alárendelve az utóbbiak tevékeny­ségét az egységes népgazdasági terv előírásainak. De — mondjuk ki újra — sem az irányítás és végre­haj­tás egymásra épülő szintjei, sem az egyes szintek elemei nem illeszked­nek össze auto­ma­ti­ku­san egyet­len szerves egésszé, amelyet minden részletében áthat és egységesen vezérel az egyete­mes nép­gaz­da­sági érdek.

Amíg újratermelődnek a magán­emberi elkülö­nült­ségek, addig külön­böző és ellentétes cso­portérdekek választhatják el az egyik válla­latot vagy minisz­tériumot a másiktól, a vállalatokat a központi tervező szerv­től stb. A szocialista fejlődési irányt és a hozzá fűződő általános társadalmi érdekek elsőségét a forradalmi államhatalomnak kell érvényesítenie. Az átmeneti társadalom állama és Szemész munkahelyek Líbiában elkülönült magánegyén Az állam történelmileg a kizsákmányolás védelmére létre­jött közhatalom, amelynek fő funkciója a mindenkori ural­kodó osztály tulajdonának és biztonságának megóvása fegy­veres erőszakkal, jogi kényszerrel, a gazdasági és ideológiai Szemész munkahelyek Líbiában hol nyílt, hol burkoltabb eszközeivel.

Hogyan is oldhatná fel a forradalmi hatalom máról holnapra az évezre­deken át kifosztott, megalázott, eszmei sötétségbe taszított tömegek gyűlö­letét, bizalmatlanságát vagy gyanakvó közö­nyét az állammal szemben?

• Több mint migránst mentettek ki a tengerből | KISALFÖLD
• Szemészeti kötőhártyagyulladás-kezelés
• Katona volt Líbiában | Új Szó | A szlovákiai magyar napilap és hírportál
• Kína szárazföldi részén a koronavírus kitörése következtében meghaltak száma újból ra nőtt.
• Rozsnyai Ervin: Miért kell nevén nevezni? (Z-könyvek)

Hogyan paran­csol­hatná le egyetlen intéssel a színről a meghunyászkodást, a kétszínű­séget, az állami emberek és hivatalok kijátszásán mesterke­dő ravaszkodást, amely a magántulajdonos társadalmak örökségeként az átmeneti korszakban is tovább él, és nem­egyszer naiv álmo­dozás­nak tünteti fel azt az álmot, hogy a közösségi magatartás idővel ritka kivételből természetes tár­sadalmi viselkedésmóddá fejlődik?

Két ellentétes erő for­málja az emberi viszonyokat: az egyik a munkás­hatalom, amely a születése pillanatában meg­kezdett emanci­pációs programmal fokról fokra tömegeket állíthat a forradalom mellé; a másik a múlt marad­ványainak és újratermelődő Szemész munkahelyek Líbiában együttese, amely a külső látásvesztés össze­hangoltan, szakadatlanul támadja és veszélyezteti a forra­dalmat.