Jó látás böjt

Uram, nem érzek semmit. Már lelkem hidegét sem. Nem fáj a magány, nem vonz az élet, nem jó látás böjt a holnapot.

Az idő úgy süvít fülem mellett, mint a szakadékba zuhanó kő — nincs célja, csak a véletlen, a megszokás hajtja. Napjaim unottan tovább peregnek, de merre, minek?

Cél nélkül, irány nélkül keringek életem keretei között. Reggel fölkelek, dolgozom, este lefekszem — ahogy az autót is továbbviszi, ha ki is fogyott belõle az üzemanyag, saját tehetetlensége.

S most már oly mindegy, hogyan jutottam idáig. Sem másokat vádolni, sem bűntudatot érezni nincs erőm.

A jó látás böjt tanácsok, a biztatások is leperegnek rólam — minden út bizonytalannak, valószínűtlennek tűnik. Lásd, Uram, legyőzettem, nem látok kiutat. Nincs erőm harcolni, új utakat, célokat, reménységet keresni.

Mégis, te azt mondtad, a megrepedt nádat nem töröd el, a pislogó mécsest nem oltod ki. Saját erőmben már nem bízhatok — te legyél hát az, aki erőt ad. Nincsenek már céljaim — te mutass célt, Uram, széteső életemnek.

Nincs már miben reménykednem — te adj új reményt nekem. Ha már nem bírnám megtartani életem terhét, ha összeesnék — add, hogy a te kezedbe zuhanjak, Uram.

Fekete Ágnes református lelkész Ismert népmese a hét kecskegida története, akik anyukájuk intelmeinek eleget téve bezárkóztak jó látás böjt házba, de a farkas valahogy mégiscsak bejutott hozzájuk. Három próbát kellett volna kiállniuk. Azután elváltoztatja a hangját, bekrétázza a torkát, és majdnem megtéveszti a gidákat, de szerencsére meglátják a lábát. Ám harmadszorra a fülüket és a szemüket egyszerre téveszti meg: báránybőrbe bújtatott ordas!