NKA logo
Facebook
English
Deutsch
Francais
Japan
Turkey
Poland
LOGO

A MAGYAR DUDA

Mondák, mesék

LÁNYI GYÖRGY - A DUDA GYÓGYÍTÓ EREJE
(1991. 11. 24.)

Látogatóba készültünk ifj. Csoóri Sanyival Seres Imre bácsi dudáshoz Tompára, ahol a
lányánál lakott tudomásunk szerint. Mivel régen nem láttuk kíváncsiak voltunk, mi lehet vele. A dudát persze beraktuk a gyimesi tarisznyába, - biztos tanít nekünk valamit Imre bácsi. Emlékszem, nagy vidámsággal indultunk, de a határőrök elvették a jókedvünket, mert megtalálták a kocsinkban réges-rég jól eldugott 500 Ft-ot, amit vészhelyzetre tettem el, benzinre.
Akkoriban csak 400 Ft-ot százasokban lehetett kivinni, így nagy tortúra, motozás és lefoglalás lett a vége.

Kicsit komorabban indultunk tovább. Gondoltuk, először meglátogatjuk Szikora János híres dudás sírját és meglocsoljuk egy kis pálinkával, hiszen a dudás el sem kezdett játszani addig, míg az első korty pálinkát a dudájába ne fújta volna. Így is tettünk, majd irány Imre bácsihoz.

Ahogy elértük a házát, a lánya szalad elénk, hogy nagy a baj, mert Imre bácsi két hete nem eszik, ágyban fekszik és meg akar halni.
Nagy csendesen léptünk a szobába. Imre bácsi a fal felé fordulva nem reagált se a köszönésünkre, se a beszédünkre.

Sanyi ekkor előkapta a dudát a tarisznyából és elkezdte az öreg nótáját fújni. Imre bácsi először csak odafordult, majd az ágy szélére ült. Beszélgetni kezdtünk, ettünk, ittunk egy jót.

Egy óra múlva Imre bácsi már az udvaron szép napsütésben játszotta kedvenc nótáit, mi pedig lestük hogyan billegteti a nótát az, aki az előbb még meg akart halni, de a duda varázsereje meggyógyította.

IFJ. CSOÓRI SÁNDOR - A DUDA SZERETETE
(1999. 11. 24.)

Amikor először találkoztam egy igazi dudással, nagy mulatságokat, régi időket megélt öreggel, már elmúlás kezdett beköszönteni. Erőtlen sugarú ősz volt. Ahogy a kocsmában ült egyedül, maga volt a begombolkozott múlt, az emlékeiben magára maradt, ottfelejtett idő. Ült szomorúan, ahogyan csak az öregek tudnak.

Ráköszöntem, és megkérdeztem tőle:
Tudja-e, hogy hol lakik Szikora János, a dudás. Pestről jöttem, szeretnék vele találkozni.
Én vagyok, akit keres... - mondta.
Láttam, nem érti mit keres itt ez a hosszú hajú legény és miért zavarja. Zavaromban, hogy ilyen könnyen ráakadtam, gyorsan rendeltem két pálinkát, hogy a beszélgetést elkezdjük.

Otthon, a Tudományos Akadémiáról átmásolt felvételeit tanulgattam, és most megbűvölt a személyes találkozás. Mély tiszteletet éreztem.
Kis idő múlva, amikor bevallottam, hogy a duda érdekel és szeretném, ha tanulhatnék tőle, meghívott a házához.

Már sehol se jó ülni - mondta útközben. - Se otthon, se a kocsmában. Egyedül vagyok. Az asszony meghalt, a lányom pedig felém sem néz, pedig itt lakik a közelben.

Otthon aztán közlékenyebb lett. Elkezdett mesélni azokról a régi időkről, amikor még tizenkettő dudás élt a faluban. Ámulattal hallgattam a vitézt. A dudája ott feküdt az asszony ágyán, úgy, mintha csak éppen most tette volna le. Gyönyörű kecskefejes duda volt.

Egyszer csak azt mondta:
Magának adom, a gyerekek úgysem tanulnak, senki nem tanul meg már itt dudálni, csak széthordják a darabjait játszani. Nem kell az már senkinek. A koporsómba akartam, hogy tegyék, ha meghalok, de látom, magánál jó helye lesz.

Meghatódva néztem az öregre. Körülvett bennünket a csend, a nagy barna parasztbútorok, a nagy keretű tükör, a házi áldás, a régi fényképek bekeretezve vagy a tükör szélébe dugva. Nézte a dudát. Gondolatai messze kalandoztak. Csak a nagy ingaóra zavarta meg a beállt csendet. Aztán hirtelen felállt, ránézett a dudára, amit 1911-ben készített és így szólt:
Szervusz duda, sokat örültünk, sokat szenvedtünk együtt…- azzal
kiballagott a házból. Én meg ott maradtam a dudával a kezemben. Ott és akkor éreztem, hogy nem akármilyen fába vágom a fejszém, ha dudás akarok lenni.

Azóta tudom, nem dudálni kell megtanulni, hanem zenélni, muzsikálni kell ezen az ősi hangszeren. Hiszen egyszer én is átnyújtom a dudám valakinek, én is átadom a tudásom, hogy ne vesszen ki a magyar dudaszó.